Egészségügy

Erasmus híradó Franciaországból (2017)

Négy tanulónk, Juhász Orsolya, Király Renáta, Kókai Kata és Zámbó Dóra 2017. április 22. óta Franciaországban, Bretagneban tölti négy hetes szakmai gyakorlatát az Erasmus+ pályázatnak köszönhetően. Douarnenezben, egy tengerpari házban laknak, hárman ott is dolgoznak, egy tanuló a partneriskola kisvárosába, Poullan sur Merbe utazik minden nap gyakorlatra. Hétvégén érkeztünk ezért rögtön kirándulással kezdtük.

Az ASZÉV versenyen elért eredményeink (2017)

Ebben a tanévben a megújult képzési keretek között rendezték meg az Ágazati Szakmai Érettségi Versenyt. Iskolánk tanulói képző- és iparművészet valamint egészségügyi ágazatban jutottak be az országos döntőbe.

Az OSZTV versenyen elért eredményeink (2017)

Az EMMI által az 55 723 01 Ápoló szakos végzős tanulóknak meghirdetett Országos Szakmai Tanulmányi Verseny döntőjét Budapesten rendezték meg. Az előzetes írásbeli eredmények alapján a 93 versenyzőből 10 főt hívtak meg.

I. Intenzív Aerobik Nap (2017)

2017. március 12-én rendezték meg a Szegedi Sportcsarnokban az I. Intenzív Aerobik Napot, ahol reggeltől estig a mozgásé és a jótékonyságé volt a főszerep. 3 országosan elismert sztártréner vezetésével mozgathattak a rendezvény résztvevői. Molnár Éva tanárnő vezetésével iskolánk tanulói is segítették gyermekprogramokat és biztosították a gyermekfelügyeletet. A diákok kézműves foglalkozásokkal (kokárdakészítés, tulipánkészítés, só-liszt gyurmázás), társasjátékokkal, színezőkkel várták a gyerekeket, akik egész nap jöttek- mentek, amíg az anyukák az órákon vehettek részt.

Az SZTE ETSZK által szervezett versenyen elért sikereink (2017)

Iskolánk szakképzős tanulói részt vettek 2017. február 28-án a Szegedi Tudományegyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kara által szervezett játékos vetélkedőn, melyet a Kossuth Zsuzsanna Emlékév jegyében szerveztek.

A feladatok Kossuth Zsuzsanna munkásságához és életéhez kapcsolódtak, valamint szakmai jellegű kérdéseket tartalmaztak. A verseny egészségneveléssel és anatómiával kapcsolatos teszt kitöltésével indult, de ügyességi feladatok is színesítették a feladványok sorát. Többek között csukott szemmel kellett felismerni a betegellátással kapcsolatos eszközöket.

Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (2017)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma meghirdette az 55 723 01 OKJ azonosítószámú Ápoló szakképesítés-ráépülés végzős tanulói számára az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyt. 2017. február 15-én 3 diákunk írta meg az elődöntőben a 120 perces feladatsort. A szervezők tájékoztatása szerint Pap Klára Melinda 15/3. ápoló, Like Edina és Fazekas Helga 15. ápoló szakos tanulónk az első, a második illetve a harmadik helyről várja a további megmérettetést.

Gratulálunk MESZK díjazottjainknak (2017)

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) 2017. február 17-én a Magyar Ápolók Napja alkalmából kiemelkedő munkájukért Kamarai Díjban részesítette két szaktanárunkat: Börcsök Borbálát és Dr. Tamasi Mihálynét.

Gratulálunk az elismeréshez!

Oldalak

Feliratkozás RSS - Egészségügy csatornájára