Beszámoló

Bonis bona - a gyerekek öröméért

Barát Judit (Csibi Gáborné) tanárnő nemrég ötéves versenyfelkészítő munkájáért megkapta a Bonis bona - A nemzet tehetségeiért díjat. Tanítványai az Országos Egészségügyi és Szociális Diákkonferenciákon értek el jó eredményeket. Az elismerésről Szarvas Mátyás kérdezte.

Iskolai asztalitenisz és osztályok közötti floorball bajnokság

A közelmúltban került megrendezésre az iskolai asztalitenisz bajnokság és az osztályok közötti floorball bajnokság, továbbá az iskolanap egyik sporteseménye volt az osztályok közötti ügyességi váltóverseny.

Ping-pong eredmények

Az iskolai asztalitenisz bajnokságban a dobogós helyek a következők szerint alakultak:

Az élet rendje a változás - Interjú Molnár Tamással

Iskolánkban TRX-bemutatót tartott az A-Híd Szeged VE. Rau Zoltán vezetésével. A Magyar Kupa-győztes csapat válogatott játékosai: Dr. Molnár Tamás, Szivós Márton, Baksa László, Decker Ádám és Török Béla vettek részt az eseményen. Ebből a kivételes alkalomból Dr. Molnár Tamással, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázóval beszélgettünk.

Egészséges életmód vetélkedő 2012

Már hagyománynak számít, hogy a 8. osztályosok számára olyan vetélkedőt szervezünk, melyen a tanulók játékos, vidám formában tanulják és alkalmazzák azt, hogyan kell egészségesen élni, melyek az egészséges életmód legfontosabb kritériumai.

Beszámoló a 41. Országos Elsősegélynyújtó Versenyről 2012

2012. március elején létrejött egy öt fős, lelkes csapat iskolánk 13. Egészségügyi osztályában, melynek tagjai felnőtt kategóriában beneveztek a Vöröskereszt által meghirdetett, felmenő rendszerű Elsősegélynyújtó Versenyre.

A csapat tagjai Butyka Szilvia, Hevesi Anita, Lovász Erika, Molnár Anita és Papp Sarolta voltak.

Elsősegélynyújtó verseny 2012

Iskolánk 5 fős csapata a Vöröskereszt által szervezett területi versenyen elért helyezése alapján részt vehetett a Szentesen, 2012. április 19-én megrendezett megyei elsősegélynyújtó versenyen. Ezen a megmérettetésen a csapat felnőtt kategóriában I. helyezést ért el, így jogot nyert az országos versenyen való részvételre, amely a tervek szerint Szegeden lesz, 2012. szeptemberében.

Büszkeségünk

Szenti Dóra 12.a osztályos tanuló a 2011/2012. tanévi magyar irodalom OKTV országos fordulóján 3. helyezést ért el.
A vele és Kovács Zoltán tanár úrral készített interjút elolvashatjátok az iskolaújság következő számában.
Gratulálunk, szép teljesítmény volt!

2012 métert gyalogoltak

A szegedi Kossuth Zsuzsanna Egészségügyi és Könnyűipari Tagintézményben 2012. január 3-án, az év első tanítási napján reggel az iskola összes tanulója és tanára 2012 métert gyalogolt.

Oldalak

Feliratkozás RSS - Beszámoló csatornájára