Divatbemutató a Rózsafesztiválon

Június 25-én divattervezést tanuló diákjaink a Szőregi Rózsafesztiválon tartották meg a tanév utolsó divatbemutatóját és állították ki rózsa ihletésű ruha- és mintaterveiket. Az évente megrendezésre kerülő eseményen hatalmas nézőközönség előtt álltak színpadra diákjaink és egy nívós bemutatóval öregbítették iskolánk hírnevét.

Gratulálunk Nekik és felkészítő tanáraiknak: Cseh Ferencné Éva néninek és Márkusné Csíkos Ildikó tanárnőnek!

Az esti képzések elméleti napjai

Az esti képzések a szeptember 5-ei héten kezdődnek, az alábbi táblázat szerint.
Az első elméleti napon 14.00 órakor kell megjelenni.

Kötelező olvasmányok 2016/2017 tanév

9. évfolyam

Az olvasmányok ilyen sorrendben fognak következni! Javasoljuk, hogy készítsetek belőle (magatok számára) egy rövid jegyzetet!

A teljes lista megtekintéséhez kattints a cikk címére vagy a További információ linkre!

Szeged, ahogyan mi láttuk

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő gondozásában megvalósuló Nemzeti Tehetségprogram keretein belül zajló pályázati munkánk befejeződött.
A pályázati foglalkozások 2016 január végétől május végéig zajlottak, a létrejött alkotásokat kiállításokon és divatbemutatón tártuk a nagyérdemű elé.

SZÉTV 2016

SZETV_201604A Szakmacsoportos szakmai előkészítő érettségi tantárgyak versenyén (SZÉTV) a Könnyűipari alapismeretek országos döntőjében 1. helyezett Zeisler Szimonetta, 3. helyezett Király Orsolya, 5. helyezett Bene Nikolett Alexandra.
Felkészítő tanárok: Nagy Piroska és Egervölgyi Lilla.

"Gyors-hajtás" akadályverseny 2016

20160609_141930A Szegedi Védőnői Szolgálat munkatársai által szervezett "Gyors-hajtás" akadályversenyen, 28 általános és középiskola közül 3. helyezést ért el iskolánk csapata, Kecskeméti Eszter, Kiri Szintia, Bakos János, Tyukász Dávid a 11.a osztályos tanulók képviseletében. Gratulálunk nekik!

A Szegedi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája tagintézmény-vezető pályázati dokumentumai

I. A pályázó (Horváth Levente Attila) programja

II. A jogosult szervezetek (7) véleménye a vezetői programról és a szakmai helyzetelemzésre épülő fejlesztési elképzelésekről

Szeged, ahogyan mi látjuk - Zárókiállítás

szeged_ahogyan_mi_latjuk_suli_plakat_20160530szeged_ahogyan_mi_latjuk_plaza_plakat_20160606Elérkezett a zárókiállítás ideje - pályázati programunk lezárása. Diákjaink munkáit először iskolánk aulájában tekinthetik meg az érdeklődők, majd június 6-tól az anyag a Szeged Plázába költözik, hogy a szélesebb közönség is megismerhesse 13 divat- és stílustervező tanulónk kreativitását, tehetségét. Név szerint: Dovalovszki Dóra, Pesti Jázmin, Kátai Henrietta, Molnár Cintia, Kis Ibolya, Czető Ildikó, Ozsváth Enikő, Sárközi Tímea, Szigethy Natasa a 11.b osztályból, és Kauczki Fanni, Mánik Szilvia, Lázár Daniella és Vass Roxána a 10.b osztályból.

Oldalak

Feliratkozás Szegedi Szakképzési Centrum Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája RSS csatornájára