Víz világnapi vetélkedő

2017. március 23-án rendeztük a Vízmű Zrt által támogatott városi víz világnapi vetélkedőt, amelyre a város középiskoláinak 3 fős csapatai nevezhettek. A versenykiírás szerint volt egy előfeladat is: el kellett készíteni egy szennyvíztisztító makettjét, aminek a működését be is kellett mutatniuk a tanulóknak. Többféle megoldást láthattunk.

A versenyzők között ott volt iskolánk csapata is, akik a többi osztállyal vetélkedve érdemelték ki ezt a szereplési lehetőséget.

A feladatok változatosak voltak, valamennyi a vízzel kapcsolatos. Így pl. a csapatoknak rejtvényt kellett megfejteniük, játszottak tabu játékot, ahol valamilyen, a vízhez kapcsolódó fogalmat kellett körülírniuk anélkül, hogy a megadott szavakat használhatták volna. Víztisztító berendezés működését is ismerni kellett, sőt még kísérleteztek is a csapatok.

Minden résztvevő kapott ajándékot, a verseny jó hangulatban zajlott.

Az első három helyezett csapat a könyvutalványok mellé egy kirándulást is nyert egy Szeged környéki természetvédelmi területre.

Az eredmények:

  1. helyezett: a Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola csapata,
  2. helyezett: a Krúdy Gyula Szakképző Iskola csapata,
  3. helyezett: iskolánk 10.b osztályos csapata Iskola csapata,

A verseny győztese vándorserleget vihet magával egy évre. Mivel ezt harmadszor nyerte a Tömörkény Gimnázium csapata, így végleg náluk marad a serleg.

Képgaléria

Víz világnapi városi vetélkedő (2017)